Bíró Csilla
Ha azt mondják nekem tíz évvel ezelőtt, hogy mára tradicionális jógát, pránajámát és csakrameditációt fogok oktatni, talán nem is hittem volna a fülemnek. Akkoriban életemet minden szinten áthatotta a teljesítményhajsza mókuskerekében forgó mindennapok világa, annak véget nem érő munkaóráival, szakmai utazásaival, és azzal az állandó feszültséggel, hogy netán lemaradok valamiről. Nem túlzás, azt mondanom, hogy akkori művészetmenedzseri életem fényévnyi távolságban volt mostani világomtól. Az élet édesapám hirtelen távozásával világított csak rá, hogy mennyire törékeny és mulandó lény is az ember, s milyen könnyen, s váratlanul fordulhat velünk a sors kereke. Ez döbbentett rá, hogy létezik egy másik út is, amelynek alapját a tudatos táplálkozás, a beragadt szokások meghaladása, a gyógyszerektől mentes élet, és mindenek felett a rendszeres testmozgás jelenti.
Vettem hát egy mély lélegzetet és elmentem életem első hatha jóga órájára. Másfél órával később úgy éreztem, hogy végre tudok lélegezni, s a testemet betöltő kellemes fáradtságon túl egész lényemet átjárta egy jóleső harmónia és derű. Ettől a ponttól kezdve rendszeres vendége lettem a stúdiónak. Érdeklődésem és kíváncsiságom nem apadt, s napról napra többet akartam megtudni arról, hogy mit, hogyan, s legfőképpen miért kell alkalmaznom azért, hogy az úton való haladásom a legmegfelelőbb lehessen. Pár évvel később elvégeztem egy 350 órás tradicionális jógaoktatói kurzust, amelyet 2018-ban egy 100 órás Chandra Krama sorozat követett. S ekkorra érett meg bennem egy újabb áttörés, amelynek során rá kellett jönnöm, hogy a puszta erőnlét és testtudatosság mindössze egy csepp a jóga tudományának hatalmas és szinte végtelenül mély tengerében. Így a jóga filozófiájában jobban elmerülve ismertem fel azt, hogy a test megregulázása eltörpül azon feladat mellett, amelyet az elme lecsendesítése, a nem egyszer emésztő erejű gondolatok feloldása, s az örökkön csapongó ego mindenáron fenntartott kontrollvágyának elengedése jelent.
Így újabb 100 órás képzés következett, amely az ászanák, a pránajáma és a mantrázás egységére épült.